Semmi kétségem, hogy ezt is sikerre viszed

Csókolom, Sziasztok és az Uraknak egy pacsi.

Akik ismernek, szerintem egyetértenek abban velem kapcsolatban, hogy elég sokat gondolkodok, elmélkedek, és próbálok újabb és újabb látószögekből rátekinteni úgy alapvetően mindenre.

A ma reggeli kávém közben azon moralizáltam, hogy mennyi minden történt az elmúlt 10 évben, és vajon mi lett azokkal, akikkel anno nagyjából egy időben kezdtük el a „pályát”? Hol vannak, akikkel gyöngyöző szemmel együtt ültem oktatóképzéseken? Dolgoznak-e a szakmában, akikkel közös órarendben voltam egy-egy stúdióban?

A Facebook a barátom alapon az idővonalak és névjegyek segítségével gyors leltárt végeztem. A következők derültek ki:

• Sokan profilt váltottak.
• Vannak, akik most is stúdióról stúdióra vándorolnak, mint óraadók. Vagy közösségi házak tereiben és iskolák hormongőzös tornatermeiben tartanak foglalkozásokat.
• Egy maroknyi szerencsevadász pedig saját stúdióját vezeti.

Ahogy én látom, relatíve sokan végeznek el valamilyen oktatóképzést, majd ezek egy jelentős része a saját gyakorlás szintjén (sem) marad meg. Egy törékeny részük megpróbál először óraadóként egy stúdióhoz elszegődni. Sajnos kellő türelem híján itt néhány hónap, maximum fél év után elfogy a lelkesedésük, vagy maga a stúdió vezetése veszi le őket az órarendről, mert nem „kapósak”. Majd talán a bátrabbja, vagy talán az „összeférhetetlenebbje” (én is ez utóbbiak sorát gyarapítom) saját stúdiót hoz létre.

Hogy lett nekem saját stúdióm?

2010 alapjaiban változtatta meg mindazt, amit addig magamról vagy a világról gondoltam. A fejembe vettem, hogy hatni akarok másokra.

2011 – Óraadóvá válok és stúdióról stúdióra „szállok”. Volt, ahonnan kirúgtak, volt, ami tönkrement, volt, amit magam hagytam el. Elkezdem belelátni a stúdiók működésébe: mozgató elveiket, küszködésüket, az oktatók egymás közötti alaptalan, de létező „cicaharcát”.

Rájövök, hogy mennyire sok múlik egy minden szinten megbecsült recepciós személyén és hozzáadott, vagy hozzá nem adott értékén. Valamint végignézem, ahogy utóbbi hozzáállás rövid idő alatt kétszer is lenulláz, és újra kell kezdjem elölről.

2014-ben mindezeken felbuzdulva, „majd én okosabban csinálom” jelleggel úgy döntöttem, stúdiófüggetlen leszek. Tiszta lapot akartam nyitni, és leginkább látni akartam, hogy vegytisztán önmagam által mire jutok. Tanulva az addigiakból mindent másként csináltam, direkt kerültem a járt utakat, új ösvényeket nyitottam, azokon próbáltam ki magam, és bejött.

2015-ben egy ki nem taposott út lett a főcsapásom: az először 3, majd 4 fős kiscsoport, ami várakozáson felüli áttörést hozott.

2016-ban már főállású oktatóvá váltam. Ez nagy szó ebben a szakmában. Nem állítom, hogy tudom, mitől működik egy stúdió, de azt tudom, hogy mitől megy tönkre, így tudatosan kerültem ezeket a csapdákat, kerültem mindent, ami afelé tudna vinni. Egykor egy stúdió vezetője még a pályám legelején azt mondta, oktató sosem fog saját stúdiót üzemeltetni egymaga. Tévedett.

A bezárásom előtti hónapokban heti átlag 28 órám volt egy héten, egy átlagos stúdió 7-10 oktatóval tud ennyit csinálni. Fárasztó volt, még akkor is, ha csak minimálisan mutattam be a gyakorlatokat, és „csak” javítottam a vendégeket. Mindig is sok órám volt, 2016-ban azonban volt olyan hét, amikor 42 órát tartottam meg!!!

A bezárásról

2020 márciusában elért minket is az első járványhullám, és a Z-stúdió is bezárt.

Időben nagy szünet után folytatom. Fél év után is, ha a bezárásra gondolok, és azt megelőző hétre, minden előttem van. Pontosan megmondom, hogy 13-a melyik napra esik, melyik nap mikor mi történt, mikor mit jelentettek be, ki jött hozzám, kitől kaptam hívást, mit mondott, és leginkább mit éreztem.

Nem tudom, miért konzerváltam magamban ennyire részletgazdagon ezt az egy hetet… 10 év kemény munkájának az eredményeit elengedni egy huszárvágással és tovább lépni nem könnyű. Döntések tömegét kellett meghozzam főleg májusban, amikor nem a visszanyitást választottam, hanem a stúdióm alapját adó bérleményt visszaadtam. 3 napom volt átgondolni és folyamatában mérlegelni akkor, hogy mi a jobb, vagy kevésbé rossz. A lebegtetett várakozások és a lehetséges kifutások végtelen kombinációjában voltunk akkor (is).

Hiányzik a stúdió

Az idő ezen nem segít. Hiányzik a kora reggeli hangulat, amikor még nem jött meg az első csoport, és az ember tüsténkedik, szellőztet stb. (Amúgy mások nyitás előtti hangulatát is szeretem nézni, mert van benne valami várakozással teli izgalom). De hiányzik az a pillanat is, amikor az utolsó vendég kimegy az ajtón, és az ember felhangosítja a zenét és összepakol, rendet rak, kasszát zár…

Az új fizikális stúdió jóval egyszerűbb működését már a legelső blog bejegyzésben meglebegtettem nektek, de szeretném erősíteni bennetek, hogy ha azt látom, hogy a bizonytalansági faktorok száma alább hagy, és az eredményes gazdálkodás kockázata (vállalkozóhoz mérten) vállalható léptékűre csökken, újra nyitok. Hogy egy képi érzetet társítsak ennek érzékeltetéséhez: tejködben is lassabban halad az ember, nem pedig bőgázzal.

Új helyet találni nem nagy valami. A berendezési tárgyak megvannak. Az oktató megvan. Akarom hinni, hogy ti is megvagytok. Illetve hiszem, hogy ennyi év rutinjával könnyen újra indítom a stúdiót.

Addig is

Addig meg továbbra is marad a THM , a videótár és a live hármasa. És még egyszer kiemelem, hogy utána is… Nagyon megszerettem a videós műfajt. Bár a gyermekbetegségeit hamar megmutatta ez a formula (lásd ebben a cikkben), hiszek benne. 

Pár hete együtt kávéztam egy kedves ismerősömmel. Megkerülhetetlenül szóba került, hogy s mint alakul a digitális vállalkozásom. Norbis lelkesedéssel meséltem róla, amire annyit mondott, hogy „Semmi kétségem, hogy ezt is sikerre viszed”. Évekkel ezelőtt még színházban dolgozóként ismerkedtünk össze a közös munka által, akkor még nem volt meg a fizikális stúdió sem, és gondolom nagy elánnal beszélhettem a terveimről. Oly sokakhoz hasonlóan ő sem hitte, hogy ezt meg lehet csinálni. Az eltelt évek és a megszerzett eredmények ismeretében ezért is választottam ezt a mondatot a blogbejegyzés címének. Nekem most ez még inkább erőt ad, hogy megcsináljam a digitális világban is a szerencsém.

Innen folytatjuk.