modernkori bújócska

Modernkori bújócska – avagy az E-kereskedelem sötét oldala

Csókolom, Sziasztok, az Uraknak egy pacsi.

Ez az a bejegyzés, amelyet már néhány alkalommal megírtam, majd nem adtam közre, majd töröltem, majd újra megírtam. Ennek oka, hogy a téma kényes, de sajnos aktuális.

10 éve dolgozom igen nagy mennyiségben emberekkel. A fizikális térben összerendeződő ember, magának digitális változata és a valódi ember mind egy-egy külön világ. Elmondom miért. Előre is elnézést kérek, frázisokkal élve: tisztelet a kivételnek, meg akinek nem inge, ne vegye magára.

Az ember, aki fogyasztóvá válik

A fizikális stúdió működésekor már megállapítottam, hogy kevés kivételtől eltekintve (későbbiekben k.k.e. ) a saját lakása ajtaján kilépő ember megváltozik. Az ajtón belül vigyáz az értékeire, a lakása állagára, használati tárgyaira, bölcsen ténykedik, gazdálkodik. A bejárati ajtó küszöbén átlépve megváltozik mindez. Főleg egy szolgáltató ajtaján belépve többet megenged magának. A megengedés kimerülhet egy figyelmetlen gesztusban, de akár a sáros lábbal „csak egy beszaladokkal egy pillanatra az öltözőbe”, a WC kagylóban „felejtett” meglepetésekig bezárólag széles skálát tud bejárni. Az akaratlan rongálás már egy új szín ezen a palettán. Mivel „benne van az árban”, így nem kell szólni, ha véletlenül eltört valamit. Persze ezek kiragadott példák, amire idővel az ember fel sem figyel, valahol immunissá válik rá.

Mivel mindig is szolgáltatók, kereskedők sokasága járt hozzám, így nem csak saját tapasztalatom jogán írom le ezeket, hanem több különböző terület művelője is megerősített ebben a tendenciában. A társadalomtudományi megfigyeléseimet immár az ember online változatának viselkedési mintáival is ki tudom egészíteni.

Milyen az ember online?

Egyrészt egy képernyő eltakarja, ezért mögötte bármit megtehet. K.k.e. 🙂 a kattintás rabja, az idővonalak fogja. Imád jelen lenni és ahol csak lehet, nyomot hagyni digitális jeleivel. Nem csak saját gyűjtésem ez a tendencia sem.

A gyanútlan, kedves kereskedő, szolgáltató, próbálja a portékáját eladhatóbbá tenni és hirdet. A kattintásfüggő kattint, hisz jelen kell lennie, ezzel tudja csak igazolni létezésének önmaga számára jelelt igen magas minőségét. Így kattint. De ebben az aktusban ki is merül a tevékenysége. Valójában nem is érdekli, amire kattintott, de a napi kattintásszámot valahol hozni kell…

A baj akkor van, amikor a szolgáltató, kereskedő próbálja tovább terelni.

Ekkor Ő:

a) meg van lepődve, hogy miért is keresik őt;

b) bújócskázik. A képernyő túloldalán – mivel nem látszik – nem kell emberi gesztusokat tenni. Rájön, hogy nem minden kattintás tét nélküli, van, amikor láthatóvá válik és akár megszólíthatóvá.

Egy eseménynél hatványozottan megjelenik ez a fajta mintázat. Az „ott leszek” lett az új „érdekel”. Az „érdekel” lett a „jelenlét” digitális ujjlenyomata. A „nem érdekel” pedig súlyát és hitelét vesztette. Először zavaró volt, aztán megszoktam. A hozzászokás jellege legalább annyira elszomorító, mint maga a jelenség.

A teszthetemről

Az értékesítés ösztönzési eszközéül azt választottam, hogy egy hétig mindennemű kötelezettség nélkül ki lehet próbálni a munkamódszerem. A teszthét vonzó. Több kifutása van a történetnek.

a) A teszthetén aktív az ügyfél. Örül. Le van nyűgözve. Tetszik neki. Egészen a drámai kérdésig, mikor is szembesül azzal, hogy nem ingyenes a következő héttől. Utána már ő is képernyő mögötti rejtekéből szemléli az üzeneteket, és némaságával jelzi, ő már elbújt.

b) Nem kommunikál. Semmire nem reagál. Mindent kipróbál, de visszajelzést nem ad. A képernyő őt is megvédi az emberi gesztustól, hogy legalább megköszönje, hogy kipróbálhatott valami újat.

Szerintem ez az archetípus a korábbi, a stúdiók ingyenes első óra kipróbálóinak digitális mása. Aki elmegy egy szárnyát bontogatni próbáló oktató első ingyenes órájára, vagy stúdiómegnyitóra, stb. aztán rutinnal – hisz az van neki bőven ebben – még elvégzi az utolsó feladat utolsó mozdulatát, de mire az oktató kimondaná, hogy „kedves egészségetekre” már átöltözve el is elment.

c) Az a) variációban leírtak annyi különbséggel, hogy szeretne maradni és áldoz is erre. Nincsenek illúzióim.

Természetesen ezek a „nagyátlag”.

De ahogy a fizikális térben, úgy a digitális térben is a minőségi ügyfelekre koncentrálok. Akik visszajelzéssel vannak, akik tesznek gesztusokat és tudják, hogy a digitális tér egy eszköz. Nem kevés mostani ügyfelemmel sosem találkoztam, mégis nagyon minőségi tud lenni a közös munka. Ami által tudok hinni a missziómban.

Ahogy annak idején egy kézfogásból tudtam, hogy mire számítsak egy új ügyfél kapcsán, ahogy láttam az első óra végén a reakciókat, úgy immár a digitális térben is megvannak azok a jelek és jelrendszerek, ami alapján borítékolható egy új ügyfél kifutása.

Természetesen ezt még nem lehet „korrajznak” tekinteni, de közel 200 tesztelő után (és ettől is több teszthétig el sem jutó „felhasználó” után) az ember lát nagy vonalakban tendenciákat és mintázatokat.

Fontos, hogy a fentebbi sorokat „akinek nem inge, ne vegye magára!” Akinek magára kellene venni, az úgysem ismer magára… De mivel létezik a jelenség, érdemes foglalkozni vele. Egy e-kereskedő kollegám azzal magyarázta a jelenséget, hogy a digitális kommunikáció annyira gyerekcipőben jár még, hogy nem alakultak ki a saját jellemvonásai. Szerintem nem kellene ennek sehova sem alakulnia, csak egyszerűen következetesnek lenni és emberinek maradni. Felvállalni a véleményünket, megköszönni és udvariasan elutasítani, ha úgy adódik. Vagy úgy véleményt formálni, hogy az építő legyen és ne sértő.

Vagyis egyszerűen embernek lenni…

Innen folytatjuk.

Megosztás:

Nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük