Lélegezz! De hogyan?

Olvasási idő: kb. 5 perc

Csókolom, sziasztok.

Egy blogbejegyzéstől nem várhatunk csodákat, főleg a légzés témájában, amit évezredek óta járnak körbe és körbe. Ami miatt megírtam ezt a bejegyzést az az, hogy megosszam a tapasztalataimat, és akár miértet adjak arra, hogy én miért úgy csinálom vagy éppen miért nem.

Kétféle módszer van. Az egyik a mozgás közben a légzést hagyja olyannak lenni, amilyen és a másik, amelyik folyamatában alakítja azt. Mindkét oldalon álltam, és annak fényében is tanítottam. Amit leírok, azt bő 5.849 stúdióban megtarott óra, számtalan fellépés, 75 leforgatott teljes órás videó és 65 live óra, 268 THM óra után teszem. Vagyis 6.257 levezetett óra után.

Gyöngyhalászok a polifoamon

Mindkét nem esetében láttam a jelenséget, de leginkább urak produkálják a közös munka legelején a következőt. Annyira koncentrál, és próbál minél több dolgot irányba tartani a mozgása közben, hogy visszatartja a lélegzetét. Csak a vörösödő feje jelzi, hogy valami elmaradt. A leendő gyöngyhalász hallgatók másik sajátja, hogyha rákérdez az ember, hogy miért nem vesz levegőt, hevülten tudja mondani: „de én veszek levegőt” – hát persze…

Csak tisztán, nem keverve

Nem hiszem, hogy a mozgásmintát, vagy mozgást és légzést egyszerre kellene tanítani. Ahogy ezalatt a pár óra alatt láttam a gyakorlókat, valami újat megtanulni igen nagy erőfeszítés. Kiigazított gerinc, kiigazított medence, kiigazított vállak… megannyi szokatlan viszonyulás – főleg, ha a testtudat tekintetében elmaradások vannak. Ekkor inkább feszélyező tud lenni az, hogy még a légzését is moderálja. Ilyenkor hangzanak el olyan kétségbeesett vagy dühös mondatok: „mikor szívom, mikor fújom?” Persze ahogy nő a testtudat, és már „ideg alapon” önjavítja magát az ügyfél, be lehet vonni a légzés manipulációját a mozgásba – szerintem.

Hiszem, hogy a légzés manipuláló, mélyítő óráknak önálló órának kell lenni legfeljebb egy olyan testhelyzetben, amiben nem kell a pozícióra koncentrálni, vagy passzív maradhat az.

Légzés csak hosszan és mélyen

Hiszek a lassú, nyugodt mély lélegzetekben, ami semmiképp nem erőlködő, küszködő.  Mivel a stressz, a félelem, a düh rövidíti a lélegzet hosszát ezért is kulcsfontosságú ennek a korrigálása minél lágyabb technikák által.

Nem egy technika után szabadon a gyakorlatom az lett, hogy a kilégzést elnyújtom mozgás közben is –szintén erőlködés nélkül –, és a belélegzést hagyom spontán megtörténni.

Mi a bajom a légzőtornákkal?

Iszonyat sok van. A jógás klasszikusoktól kezdve a modernkor hozta légzésekig. Alapvetően lenne a belélegzés és a kilélegzés, ill. maga a tény, hogy előtte vagy utána van-e ebben légzésszünet, szájon vagy orron keresztül történik, ill. az első négynek milyen a hossza és egymáshoz viszonyított aránya. De ez a pár változó hoz annyi kifutást, hogy már el is veszett az ember a technikák között.

A legnagyobb feszültséget a módszerek között az hozza, hogy a mozdulat melyik szakaszában történjen a belélegzés, és melyikben a kilégzés. A hasűri szerveket védők és a medencefenék egészségét védők, az erőkifejtést fontosságát támogatók, … oldalán is pont elegen állnak.

A tendencia pedig így: a meglévő módszerek újra és újra értelmezésre kerülnek, saját címkét kapnak, felmagasztosulnak, elmarasztalódnak, majd újra és újra kezdődik a folyamat.

Egy testi meditációs feladat a végére

A Gyalogolj! című bejegyzésben már tettem javaslatot, hogy kellene sétálni, ill. akár lelki gyakorlattá tenni azt. A gyaloglást kombinálhatjuk légzéssel is. Egyik legkedvesebb testi meditációm az, amit most leírok.

A belégzés és a kilégzés alatt is figyeljük meg, hány teljes értékű lépést tudunk megtenni. Majd próbáljuk ezeket először balanszba hozni, kiegyenlíteni. Ha már ez is megvan, akkor lehet kísérletezni a kilégzés megnövelésével, pontosabban esetünkben a kilégzés alatt megtett lépések számának növelésével.

Érdemes kipróbálni, nem is olyan könnyű!

Innen folytatjuk.