„Téged jobb emberré tett a vírus.”

Csókolom, sziasztok.

Olvasási idő: kb. 14 perc

Egy jó ideje nem jelentkeztem digitális lábnyom által. Több tényező együtt állasa hozta a csendet. Egyrészt nagyon sok THM munkám volt, van. Másrészt kellemesen megcsömörlöttem a digitális jelenlét jelelésében. Készültek, készülnek természetesen élő műsorok és videók. De nem keresem a digitális világ hamis isteneinek a kegyeit „hátha” jelleggel. Mily meglepő, széles gesztusok nélkül is megy a lábán – fura, nagyon fura…

Utóbbi kapcsán született egy blogbejegyzés, ami végül nem lett élesítve. A ’Baszódj meg közösségi média’ annyira erősre sikeredett, hogy végül nem adtam közre. Erre még nincs felkészülve a világ. Bár, ahogy látom szép lassan egyre többen fedezik fel mindennek a kockázatát és veszélyét. Így nem egy világ klasszis cég választja a tudatos kivonulást az online terekből és marad honlapja lehetőségei között és próbál egy emberibb éra úttörőjeként tudatosulni.

„Téged jobb emberré tett a vírus.”

Pár hete volt egy olyan jelenet, ami az origója lett ennek a bejegyzésnek. Tartottam egy órát és a hozzám és munkamódszeremhez évek távlatából is lojális vendégem azt mondta nekem: „Téged jobb emberré tett a vírus.”
Akkor nem is moralizáltam ezen, aztán mégis morzsoltam magamban, hogy mit is adott nekem ez az időszak és egy hála lista lett belőle végül.
Az érme, vagy az írás másik oldala a ’biciklis apostol levelei’. Látva egy barátom belső tusáját szedtem lajstromba azokat az érzelmi mankókat, amiken magam is támaszkodom jó ideje.

Az írás egyrészt nekem a terápiás feldolgozás útja, másrészt hátha fogódzkodót talál benne más is.

Szerencsés csillagzat árnyékában

Eddig sem lehetett azt mondani, hogy egy olyan hűde vidám nép vagyunk, most aztán főleg nem. A magyar nyelvben nincs is alkalmasabb kifejezés, mint a ’búval baszott’ arra, hogy kifejezze azt az arckifejezést ami – tisztelet a kivételnek – majd mindenkit jellemez. Ami az egymástól való elvadulást, a félelmet, a távolságtartást, a bizalmatlanságot, az előzékenység hiányát lefedi.

Nem fer?

Többször hallom, hogy valami ’nem fer’. Valóban? Pöntyi néni az óvoda menzáján a másiknak nagyobb adag másodikat adott? Lajos bácsi, a karbantartó az én anyukámnak előre köszön… és persze az elmaradhatatlan ’bebebe’. Itt most ezek analógiák -tessenek szétszálazni.
A ’nem fer’ nemzedék gyermeteg gesztusok mögül, a távolból veszetten kiabál, mert neki szerinte jár – hát persze hogy jár. A szája. Tessék már felelősséget vállalni és életkori sajátosságok mentén tenni a dolgunkat kellő önkritikával.

Hatás, cél vagy eszköz

Előre bocsátom, hogy a vírus, mint jelenség van ebben a történetben. Jelenség, aminek van hatása, maga a népegészségügyi hatásáról gondosan leválasztva. Abba a cicaharcba be sem szállok és mást is kellő objektivitásra kérek. Vagy másképpen megfogalmazva egy személyes változást próbálok egy jóval magasabb látószögből láttatni és arra sarkallni, hogy önreflexíven vizsgálja meg mindenki a helyét és változását a folyamatban.

 Az én Luca székem

Szerencsésnek tartom magam több szempontból. Az elmúlt 1,5 évben semmilyen formában nem találkozott a kis testem a vírussal. Valamint szerencsés vagyok, mert a szeretteim is igencsak enyhe tünetekkel lábon kihordták. Az ügyfeleim beszámolói között már vannak erősebb színek a pasztellen túl is persze – de szerencsére mély tragédiákról senki nem számolt be.

Minek köszönhetem a jó egészségem?

1/. Mentális felkészültség. Teljesítmény alapú vállalkozóként az ember hamar felfedezi, hogy nem lehet beteg. Ez már jó ideje alapvetésem. Másrészt a kiskorom óta velem lévő ellentmondást nem tűrés is kell ehhez. Valamint ennek a része a ’Miben változtam leginkább?’ rész pontjainak a gyakorlatba való átültetése is.

2/. Sok-sok vitamin. A lelki aspektus mellett kell, hogy a gazdatestre is vigyázzunk. Hosszú évek óta eltökélten hiszek a magas dózisú vitaminokban, ahogy több étrendkiegészítőben is. Amit minimális szünetekkel életmódszerűen fogyasztok, szedek és semmiképp nem propaganda jelleggel. Ugyanis a mikró tetején megbontott C-vitamin nem szedi be önmagát.

3/. A 30-as busz. A jó egészségem harmadik lába a 30-as busz utazóközönsége és magának a busznak a higiéniája. Bátran merem állítani, hogy ha most a világ bármely pontján hiányzik egy labornak valamilyen minta – tessék kijönni és itt meglesz. Viccelek ezzel persze, de amúgy meg szomorú a látkép is…

Javarészt az elmúlt 70 év elmulasztott integrációs kísérleteinek és elszalasztott lehetőségeinek a kárvallói utaznak ezen a járaton.
Ahol a koszos kis kézben morzsolt ötöslottó a ’talán’.
Ahol az ingyen konyhán kapott nagyobb adagú ’blassói aprópecsenye’ az öröm forrása.
Ahol a hangalak azért módosul, mert a fogpótlás még terv sem lehet.
Ahol a sáros, koszos farmer nadrágba van tűrve a kinyúlt, lusta kötésű pulóver és nadrágszíj helyett egy szőlő kötöző madzag tartja helyén a formát.

Nem egyszer a fájdalmas összkép és a gondolatok annyira elvitték a fókuszom, hogy később szálltam le, ami újra csak fokozta a magára hagyottak iránti együttérzésem.

Miben változtam leginkább?

• Hír olvasgatás nélkül. Immár nem olvasok híreket. Minden nap megnézem a magyar közlönyt, hogy a fedőlapon van-e bármi, ami magánemberként vagy vállalkozóként újabb viszonyulást követel tőlem. Rá kellett jöjjek, hogy a ’félig üres, félig teli’ a hírek kapcsán különösen igaz lehet. A rendeletek, a jogi haiku költészet remekei nem hatás terheltek. Közlések mesterséges színek nélkül.
• Üzenőfalak nélkül. A hírek mellett immár nincs idétlen üzenőfal pörgetés sem már. Mivel a vélemény kéreckedett be a tények helyére és küldte mélyálomba a józan paraszti eszet.
• Higgadtabb lettem. Sokkal gyorsabban döntöttem egykor és az érzelmeim jobban elvittek. Mielőtt érzelmi reakciókat adnék gondosan körbe járom a témát és utána döntök.
  Annyira, de annyira sok közlés vesz minket körül, hogy lassan csak a személyes tapasztalás útján nyert arany fedezet által tudja az ember a valódit a valótlanról leválasztani.
• Nem számít. Egykor nagyon zavart egy óralemondás, a következetlenség. Most már nem érdekel. Ha lesz egy lyukas órám örülök neki, mert akkor tudok haladni mással. Vállalkozóként amúgy sincs sose vége a teendőknek.
• Lehetne rosszabb. Sokszor megkapom a THM-s ügyfelektől, hogy ilyen hidegben milyen házhoz járni. Mindig azt mondom, lehetne rosszabb. Minden csak viszonyulás kérdése.
  Az elmúlt 1,5 évben nem fogtam másba, maradtam a kaptafánál. Folyamatosan átalakultam és alkalmazkodtam. Belevágtam az online kereskedésbe. Emellett transzponáltam az ügyfeleket a THM rendszerébe és az egykori ügyfélkör töredéke mellé új vendégek és csoportok lettek szép számmal. Újabb izgalmas karaktereket és történeteket ismertem meg, miközben újra építettem a vállalkozásom.  Mi kell még?!?!
• Apró örömök. Egykor a tarisznyás hippik életérzésének tartottam azt, amikor mindenben meglátják a jót. Aztán fordult a kocka. Immár, ha eláll az eső mire indulnom kell, örömöt tudok érezni. Egykor talán észre sem vettem volna. Egyre inkább meglátom a szépet lassan mindenben. De még inkább abban a szabadságban, amiben élek, amit megteremtettem.
• Olyan már nem lesz. A legnagyobb feladat, hogy el kell fogadni, hogy olyan, mint egykor volt már nem lesz. A rögeszmés törekvés, hogy azt visszaszerezzük – okafogyott. Az új etap vagy kategorikusan jobb lesz, vagy rosszabb. Előbbiért tenni kell, utóbbihoz elég a mostani önfeladás és felelősség áthárító gyermeteg erőtlenség.
• Mindig van következő lépés. Mindig is hittem, hogy minden engem szolgál, még ha nem is értem a mozgatókat vagy az okozati láncot. Most is tudom, hogy van következő lépés. Legfeljebb csak akkor nyílik ki egy ajtó, ha a korábbit kategorikusan becsapjuk magunk mögött és már nem nézünk hátra.
• Nem a múltamból tákolom a jelenem. Immár nem a múltból határozom meg magam. Nem érdekel, hogy mit értem el, mi volt. Az számít, most mi van. Nem emésztem magam azon, hogy ’volt egyszer egy stúdióm’. A bezárás után hónapokig volt bennem a dühhöz hasonló önemésztő érzés, aminek se haszna, se célja nem volt, de bárki próbált lecsendesíteni, nem nagyon tudott. Gyerekesen ragaszkodtam a múlthoz.
  A feloldódás több lépcsőben történt.  Most már nem is értem, mit vekengtem ennyit.
  Tudom, hogy tudok teremteni és valahogy csak lesz.
  Munka mindig lesz, s nem feltétlenül a szakmán belül.
  Egyszerűen erősnek kell lenni.
• Változni, változni, változni. Folyamatában kell önmagunk jobb verziójává válnunk. Egy meg nem spórolható metamorfózison kell átesnünk újra és újra. Ahogy látom, azok kínlódnak az érzelmeikkel a leginkább, akik ennek az árát, a szembesülést nem képesek megfizetni. S ez nem csak a magánembernek szól, a vállalkozónak is így kell eljárnia. Alkalmazkodni, keresni új értékesítési csatornákat és keresni, hogy lehet a hasznunkra fordítani ezt is. Persze ez nem olyan könnyű mégsem. Megannyi vállalkozás évtizedes múlttal zárt be – őszintén kívánom, hogy mihamarabb találják meg a tüzet magukban és a hitet, hogy újra belevágjanak és teremtsenek jóval nagyobbat, mint ami oda veszett.
• Elmúlik. Ez is el fog múlni, és akkor elmondhatjuk, hogy ezen is túl vagyunk. Mint egy fogorvosi kezelés, amitől tartunk, aztán az ajtón kifele már harsányan köszönünk el a kezelőorvostól.
• Magától megoldódik. Egykor a színházban tanultam egy kollegámtól, hogy nem kell mindent azonnal megoldani. Pár óra elteltével ott majd’ mindenről kiderült, hogy okafogyott volt és ha mégis szükség volt rá, órák után is ráért a rendezése. Persze, ha mindenbe beleugrottam volna, talán még mindig ott dolgoznék…
• Minden egy repedéssel kezdődik. Az ép lelkünk védőgátján egy repedés keletkezik. Egy kétely, egy gondolat, egy rossz érzet formájában. Ha ezt rendszeresen, gondosan betapasztjuk, akkor a gát erősen tart, de ha hagyjuk, a repedés a nyomás hatására átszakad és elönt minket az ár, és azt már nem lehet megállítani.
  A repedések is az életünk részei, szeretni kell őket. Így erősödik folyamatában a kis lelkünk.

Derűs napot.