Részletszépségek

Csókolom, Sziasztok, az Uraknak egy pacsi

A múltkori bejegyzést úgy zártam le, hogy „a következő bejegyzésben arról szeretnék mesélni…”, hogy miért tekintem önálló módszernek mindazt, amit képviselek, mint pilates oktató. Hogy honnan jött és hova tart. És hogy miért nem hiszek a vegytiszta módszerekben.

Ameddig olvastok, esetleg indítsátok el ezt a zenét, amit magam is írás közben hallgattam: https://www.youtube.com/watch?v=gDGVgueUmBk

Nem akarom a honlapom idevágó részét bemásolni, hiszen arra bármikor rákattinthattok (https://zakanyfitness.hu/z-modszer/), inkább az ide vezető utat osztanám meg veletek most ebben az írásban.

10 éve már…

Éppen 10 éve már, hogy egyik oktatóképzésről a másikra mentem, és sorban végeztem el a workshop-okat is. Mint mindenben, ezekben is 3 dolgot vizsgáltam meg:

• hogy tudom beépíteni abba, amit akkor gondoltam az óráimról,
• majd alaposan átgondoltam, megvizsgáltam, mit lehet azon módosítani, hogy még jobb legyen,
• vagy mi az, amit bizonyosan nem akarok belőle megjelenteni a saját óráimon.

Sajnos a legutóbbi sokszor több volt, mint kellett volna. Nem egyszer ültem fel a hazafelé tartó vonatra, hogy „na, ennek sem volt sok értelme”. De persze minden tapasztalásért hálás vagyok, mert ezek által is váltam azzá, aki vagyok, és ezért lett olyan a Z-módszer, amilyen.

Általánosságban hiszem, hogy ideológiák mögötti demagóg nem-gondolkodás, főhajtásteljes bólogatás semminek nem tesz jót. A fitnesz szakma sem kivétel ez alól. Elsődlegesen az fogalmazódott meg bennem, hogy sosem fogom késznek vagy egésznek tekinteni mindazt, amit képviselek, így nem fog megbéklyózni sem engem, sem pedig az oktatóimat a szűklátókörűség, vagy az ellentmondást nem-tűrő, nagyszerűség érzése.

Amennyiben önmagára, a tudására egy aktuális állapotként tekint az ember, akkor kellő megengedés hatására önként, könnyedén önmaga előnyére változik az.

Sok oktató az általa oktatott anyagra kizárólagos igazságként tekint, amiben a gyakorlatok sorrendje, a felépítése, a mennyisége, a terhelés összetevői megváltoztathatatlanok. Talán mert fél tovább gondolni, vagy még mindig
kényelmesebb egy zászló alatt, mögött menetelni…

Pilates oktató?

2016-ban esett át először egy tudatos arculattervezésen a „márka”. Akkor a névjegykártyám készítésekor a „titulus” meghatározása volt a legnehezebb. Mert ha az ember következetesen megkapja „ortodox-tornázóktól”, hogy „ez nem jóga, nem pilates” akkor maga is elhiszi, hogy ez nem az … így maradt a legkorrektebb, legközelebbi meghatározás: pilates oktató. De ez meg nem elég árnyalt és csak a valóság elmaszatolása, önmagam letagadása. De ha azt mondom, hogy saját módszer szerint tanítok, akkor meg nagyképű vagyok…

Épp pár órája, egy forgatásomon mondtam el: kb. 14 éve mozgok rendszeresen, célirányosan, önmagamhoz igazítottan,
tudatosan és még mindig találok részletszépségeket abban, amit képviselek.

Az oktatóképzésem (https://zakanyfitness.hu/oktatoknak/) hirdetményében is azt erősítem a leendő oktatókban, hogy nem akarom őket magamhoz kötni. Annyi rossz példát láttam erre. Sőt arra bátorítom őket, hogy nézzék meg a korábban leírt hármas szempont szerint, mit tudnak használni belőle ugyanilyen formában, mit csinálnának másként, és mi az, amitől távol tartanák magukat.

Hízelgő lenne azt hinni, hogy idővel „kitermelődik” egy oktatói csoport, akik minden megnyilvánulásukban büszkén hivatkoznak rám, a tőlem tanultakra. Ellenben fontosabbnak tartom, hogy továbbgondolkodásra sarkalljam őket, és még jobbá tegyék a módszert vagy annak részleteit.

Egy folyamat eleje legyen nekik ez, nem pedig végcél.

Talán így elkerülhetem azt, amit oly sok oktató nem, hogy a tanítványai utólag elfordulnak tőle és/vagy a módszerétől.

Nem értem azokat a megkeseredett oktatókat, akik nem sajnálják az időt, energiát bírósági ügyekre, hogy a saját vélt igazságukat szajkózzák. Saját érdemként állítsák be, amit maguk is sok esetben mások által, mások tudásának, tapasztalatainak újraértelmezése által értek el. Van egy gondolat, amit sűrűn idézek: el kell döntsük, hogy igazunk van, vagy boldogok akarunk lenni.

Nagyon jó

De persze nem egyszer úgy zötyögtem haza az IC-vel, hogy határozottan éreztem, most valami korszakos jelentőségű történt velem. Emiatt nem egy oktatómnak különösen nagy hálával tartozom. Volt olyan oktató, vagy módszer, ami az ütemezése által fogott meg; volt, akinek az órafelépítése tetszett meg; volt, aki a gyakorlatok felépítése, részletgazdagsága által hatott rám.

Szóval nagyjából egy tucat módszer, technika „norbis java” és újraértelmezése az, amit most magaménak érzek. De mindenképp úgy tekintek a Z-módszerre, mint egy speciális látószögre, amivel meglévő elemeket láttatok másként – és semmiképp sem úgy, mint valami esszenciálisan újra.

Amikor ezt az egészet elkezdtem akkor megfogalmaztam, hogy addig fogom csinálni, ameddig hiszek benne. Évek múltán is ezen az állásponton vagyok. Abban hinni pedig, hogy mindez sok ember mozgását, életét, mindennapjait teszi könnyebbé nagyon jó.