Gátlástalan angyalarcúak a digitális piactéren

Olvasási idő: kb. 22 perc

Csókolom, sziasztok.

Egy ideje nem jelentkeztem érdemi blog anyaggal, mert sok időt elvett a digitális vállalkozás hátországa. Tapasztalásokban bővelkedett. Hálás vagyok ezekért, még ha keserű is a szájíz utánuk.

Azt hisszük, hogy a digitális világ a fizikai világ tér nélküli változata, amiben még akár könnyebb is lehet minden. Mert a tudás, a tapasztalat könnyebben hozzáférhető és terjeszthető. De nem az. Kontroll nélküli, amiben eltűnőben az emberség és a partnerség. Vállalkozni remek dolog, de egy vetítési alapra sem hozható a fizikális eladótér és digitális párja.    

Lehet, abba kellene hagyni, avagy a miért még mindig fontosabb

Az elmúlt egy évben nemegyszer gondoltam arra, hogy abbahagyom az egészet. De a fizikális világot elvették tőlünk, a digitális maradt az egyetlen hely a meggyőződéseim továbbadására. Nemegyszer kellett emlékeztetnem magam az elmúlt egy év alatt, hogy miért csinálom az egészet: mert hiszek benne, és hiszek abban, hogy tudok emberekre hatni és jobbá tenni életeket. S ez egy erős motor. Azt erősítem magamban, hogy a digitális piactér, amiben ezt értékesíteni kell, olyan amilyen. Arra gondolok, hogy az eladótér másik végén ott az az ügyfél, akinek lehet segíteni, és aki miatt érdemes vállalni mindezt.

A cégér

Egykor – nem is olyan régen – elég volt, ha egy suszter kiakasztott a műhelye ajtaja felé egy cipőt, és mentek hozzá a cipőiket javíttatni akarók. Ha elég jó volt, akkor egyre többen mentek hozzá, és keresett lett. Ha nagyon jól végezte a munkáját, akár udvari cipész is lehetett belőle a király mellett. De mivel is érte ezt el? Nem volt marketing, hangzatos ígéretek, parasztvakítás, csupán a munkája, ami alapján meg volt ítélve. A minőség mérhető volt, szabad szemmel is jól látható.

A digitális világban is azt hinné az ember, hogy van az eladó – vevő – termék háromszöge, és elég jónak lenni. De ne legyenek illúzióid, nem ilyen egyszerű. Két valós személy között a digitális térben egy felfoghatatlanul bonyolulttá tett mesterséges zavartság van. Ezt próbálják megérteni a digitális piactér legkülönfélébb karakterei, önként felkent szakértői, a mesterlépéseket sejtők.

A korrajz

Kettős időszaknak akarom a metszetét adni. Egyrészt az elmúlt 20 évben utamba keveredő értékesítő típusoknak szeretném egyfajta korrajzát megörökíteni, másrészt a korábbi kiáltványom kapcsán létrejött képet közösen feldolgozni. A mikrokörnyezetemben haknizva a tapasztalt jelenségekkel, láttam a néma összekacsintásokat, vagyis nem csak én látom így a dolgokat. Az pedig továbbra is alapvetésem, hogy ha egy tendenciát nevén nevezünk, akkor annak csökken a hatása és érvényessége.

Határozottan sikeresnek tartom azt az ötletem, hogy a digitális alkímiába elég sok energiát ölve most új aspektusból közelítsem meg leendő tornázóimat. Így most értékesítői rendszert építettem fel, és egy maroknyi csapat már csatasorba is állt. De az ideáig vezető út sok izgalmas karakterrel volt kikövezve. Próbálom, amennyire lehet, objektíven tipizálni őket, ahogy nem egyszer már a Görbetükör blog-kategóriámban megtettem.

Mea culpa

Az értékesítőim között, ismerőseim között is van nem kevés értékesítő, akik meg tudtak embernek maradni, de ez mondjuk hozzáállás kérdése. Tehát nem kívánok folyamatában elnézést kérni azoktól, akik kilógnak ebből a furcsa görbetükörből, ők azok, akik helyén kezelik a Neumann János féle játékelmélet alapján felépített gólemet és benne a helyüket és viszonyulásaikat is.

Valamint meg kell jegyezzem, hogy nem egy ilyen értékesítői struktúrában voltam, dolgoztam magam is. Árultam vitamintól a lakástakarékig mindent is. Így a tapasztalat jogán is dolgozom fel sajátos módon mindezt.

A linképítők

Az egyik legkifinomultabb technikának tűnik első ránézésre. Valaki, akinek elég olvasott, vagy inkább keresett az oldala feltesz egy írást, amiben be van linkelve a saját oldalad. Nem számít, hogy szakmailag jó-e a cikk, csak legyen meg a 300 szó és azok a szavak és szókapcsolatok, amik által a „kereső-isten” majd előrébb sorol. Hogy olvassa-e bárki is ezt a cikket? Ugyan, ez nem erről szól. Ellenben remekül fogy a pénzed.

Fizetett hirdetések

A közösségi isteneknek be kell mutatni minél többféle áldozatot, és reménykedni, hogy pont jókor és ott fog megjelenni a digitális szórólapod. Garancia persze semmire sincs itt sem. Praktikusan a kaparós sorsjegyek eredményességével lehet így hazardírozni. De megtesszük, mert hisszük, hogy nem hamis proféták ők és semmiképp nem bálványok.

Hol a termék?

Egy elfáradt harmincas egy átültetésre váró vitorlavirág árnyékában kezdeményezi felém a videóhívást. Szemében inkább értetlenség, mint tenni akarás vagy még inkább megértő belátás, szerencsére ő nem agresszív – ő nem… A faék egyszerűségével létrehozott rendszerem nem tudja beemelni, folyamatában a meglévő, általa forgalmazott termékek helyét keresi a kis drága és nem érti, hogy most egy szolgáltatást kell értékesíteni. Többször visszakérdez és minden egyes válaszom után nő a zavartság benne. Látom, ő nem lehet a Z-világ része, neki máshol kell boldogulnia.

Ez nem egy piramis?

Persze van, aki azon lepődik meg, hogy valós teljesítmény van a vállalkozásom mögött. Így felkészült hősünket az veti vissza a további lépésektől, hogy rájön, hogy ez nem egy piramis, és van valódi „termék”.

Hiszem, hogy minden érdemi 3 mondatban összefoglalható. Ha erre képtelen az illető, akkor nem is érti a szakmáját, annak a miértjeit és a benne lévő további lépéseket sem látja. A videóhívást már vesztesként fogadta hősünk, hisz újra csak az alkohol démona győzött felette ma is. Nem csoda, hogy nehezen kommunikál.

Aprópénzért

Az eddigi legkeresettebb oldalam lett a már emlegetett blogbejegyzés. Túl sokan is gondolták úgy, hogy csatlakoznak. Nem feltétlenül azért, hogy értékesítőmmé váljanak. Annál inkább azért, hogy ők tegyenek egy vissza nem térő ajánlatot, amiben egy csodálatos cég fantasztikus termékeit megismerve, egy családias környezetben, egymást támogató szuper csapattagok között, megismételhetetlen lehetőséget kapva, beléphessek közéjük.

Itt két iskola van.  A ’lassú víz partot mos’ típus, aki lágyan, intelligensen teszi ezt, és a másik, a lezáráscentrikus értékesítő ragadozó, aki pitbull harapásával megfog és nem enged. Utóbbi azért ereszkedett le hozzám, hogy elmondja, hogy ő aprópénzért nem hajol le.

Utólag tudtam meg egy másik irányból, hogy ez egy tanult manír, aminek az az origója, hogy így akár napokig munkál bennem a düh, a sértettség és mégis keresem a társaságát, hogy mi is az a megismételhetetlen, ami miatt így mer kommunikálni másokkal.

Elfújta a szél

Van egy ronda tulajdonságom: nagyon gyorsan mintázatokat veszek észre. Emlékszem egy jelenetre, amikor jómagam is egy rendszer tanulóvezetői státuszában, lelkemben szép reményekkel egy hideg téli reggelen a befagyni készülő Balaton partján lévő szocreál szálló előadójában lelkesen hallgattam az igét. Jól felépített hang- és képi világ biztosította a lehetséges utópiákat. Minél több inger szavatolta, hogy ezt én is megcsinálhatom. Minden erre engedett következtetni.

Majd megjelent méretes szabóságban készült kis kosztümben az egyik szerencséjét megcsináló, életét már egyenesbe vitt középkorú hölgy. Magabiztosan lépett csinos magassarkújában a színpadra, és újra és újra átélhető formában, sokadjára is előadta az eredet történetét, amiben egy hűtőpult előtt állva kéretlenül megélhette az Elfújta a szélből ismert klasszikus mondatot: „Isten a tanúm, hogy soha többé nem leszek éhes!” Scarlett O’Hara mondatainál színitanodások számára is értékelhetően még elcsuklik a hang, még egy könnycsepp elkapása is benne van a gázsiban, a még jobban átélhető élményért. Majd jól felépített mondatok és a végén tapsvihar. A fellépés után a művi mosoly és a magabiztosság a lépcsőkön lefele már le is olvadt és újra az a képmutató lehet, aki a show előtt is volt.

Vajon az elmúlt években hányszor láttam más és más színpadon ezt?!? A válasz: túl sokszor.

Az álszentség új szintjei

A szerelem elején is minden szép, utána kezd csak zavarni a közepénél megnyomott fogkrém. Így van ez a digitális piactér majd minden szereplőjével.

Unott diszpécser

Az egyik cég telefonos ügyintézője már az első 30 mp-ben totális alkalmatlanságáról tesz tanúbizonyságot, segíteni valójában nem akar, unott hangja egyértelműen jelzi, neki egy a fontos, a munkaidő véget érjen ma is.

A látens megoldó

Aki látja a problémát, de meghaladja őt, lehet tudja, hogy ki tudná megoldani, de sokkal gyorsabb, ha a munkát azonnal visszadobja, hogy ez nem az adott cég problémája, máshol van a gond. Aztán nem érti, hogy az elégedettségi kérdőíven miért kapta a legalacsonyabb pontszámot.

Mi a vége?

Amikor egy új szolgáltatóval, vállalkozást segítővel tárgyalok, engem egy érdekel, hogy mi a vége, és hogy ez bruttó vagy nettó. Nem érdekelnek az apróbetűk, mert az a végében benne kellene, hogy legyen. De nem így van… A kedves partner havonta talál vagy talál ki új költségnemeket. Ill. a bruttó 20-ból így tudott lenni 75+Áfa. Huncut egy világ ez.

Gátlástalan angyalarcúak, a nekem jár nemzedék

Szeretem a kreativitást, a hangzatos szavakat, a vagányságot, még a szemtelenséget is, ha ehhez társul teljesítmény is. Azonban immár tendenciaként jelelem, hogy a mostani huszonévesek – tisztelet persze minden kategória estében a kivételnek – teljesítmény nélkül szeretnének díjazást. Ígéreteket akarnak Ft-ra váltani. Számukra nem kell önigazolni semmilyen teljesítményt, nem kell garancia, vagy felelősségvállalás, eredmények pedig még annyira sem. Elmondásuk szerint – ilyen a digitális világ – s ők ehhez maximálisan alkalmazkodtak vagy még inkább kihasználják ezt. Arcátlanul magas árajánlatokat adnak, demagógok, lekezelőek a digitális piactér korvédett nyugdíjasaiként ott lábukat megvetni akaró 40-es, 50-esekkel.

Egy régi vicc jut eszembe ilyenkor:

• Sohasem öregedj meg – mondja az idősebb a fiatalabbnak.
• Tudom, dögöljek meg fiatalon – adja válaszul a fiatal az idősebb avatárnak.

A közösségi médiában gyakran megjelennek, sok esetben a ballagó öltöny még jó rájuk, a pattanással még küzdenek, a véradósúlyt sok esetben el sem érik, de az üzleties megjelenés megadja azt a komolyságot, ami a hirdetéseikre kattintást hoz.

Minimális különbséget találhatunk a gondosan felépített landing page-eik kapcsán, de majd ugyanazzal tudnak operálni, hisz majd egy időben ugyanazokat az előadókat hallgatták, ugyanazokat a kifejezésekből építették fel magukat, találták ki az önmaguknak beazonosított magabiztos lényt.

A kattintás.

A legfontosabb. Mindent ebben mérnek. A vásárló, aki valódi pénzt költ el, nem mérvadó, ahogy megtarthatósága sem.  Egy számít: alacsony átkattintás, és alacsony konverziós ráta. Kár, hogy ezért nem lehet megtankolni, vagy bármire beváltani ezt a valódi világban. Tudod abban, amiben amúgy élünk…

Meeting.

Ők nem megbeszélésen vesznek részt, ők mítingelnek. De nem megbeszélés ez, inkább egyfajta monológ, amiben zavaróan, de ott van egy másik ember is, de ő mondjuk kell is, pontosabban a hiszékenysége és a pénze. Partnerségnek nyomokban sem kell jelen lennie, elegek a látens gesztusok az elején és a másik részéről a megadó elvágódás. Meglepő gyorsasággal térképezik fel a gyenge pontokat, amit aztán következetesen triggerelnek, így kifárasztva a vadat, majd mikor az már ocsúdna, dobják rá szisztematikusan az érzelmi pokolgépeiket.

De hol is láttam ezt? Olyan ismerős ez… Láttuk már ezt máshol, hogy lehet üres ígéretekkel teljesítményt kiáltani azt tökéletesen nélkülözve, másokra mutogatva, tét nélkül. De hol is?!?

Milyen csalikat használsz?

Már maga a kifejezés is sértő. Eladó, vevő, termék. Ez az aranyháromszög. Ha jó a termék, akkor eladja magát. Tény, hogy a horgászatban kell a beetetés, a csali, de ez kereskedelem. Vagy ha mégis utóbbi kell, akkor esetleg baj van a termékkel? Miért is nem elég a digitális cégér?

Erős gyomorral

Felismerések tömegét tudták hozni ezek a beszélgetések. Nem hülyék ők, pontosan látják a digitális világ romlottságát, Janus-arcúságát de ha mindenki, így ők is kihasználják, sőt erre vállalkozást építenek. Morális gátjaik vagy ellenérzéseik nincsenek, arra nincs idő és nem kifizetődő. Ők azok, akik nekem szegezték a kérdést: „te miért nem használod ki”. Mert nem akarom 3-4 éves gyerekként kezelni a leendő vásárlóimat, miközben 5 mp-es megtartó erővel hozok létre projekteket, amiben maximum 6 szóval operálok, mert jobb – még ha nem is kifizetődő – eredetinek lenni, mint konzervekből legyártottnak. 

Aki nem tud költeni havi 500-at

A digitális piactér szereplői javarészt olyan kis vállalatok, akik most kezdenek, de az őket segíteni szándékozók álláspontja, hogy 50-150 között itt hirdess, nekem fizess 50-et, annak … De az is elhangzott egy fiatal matador szájából, hogy minek vállalkozik az, aki nem tud havi 500-at reklámra költeni….

Legyél tudatosan felépített hülye

A közéletben is látunk szereplőket, akik amint fogy az érdeklődés irántuk vagy az általuk jelelt brand irányába, akkor mondanak egy velőt rázót, amire lehet ugrani, amire lehet mémeket készíteni, ami miatt lehet megsértődni, amire lehet elnézést kérni. Kicsit hülyébbnek kell látszódni, de így meg lehet spórolni több millió forintnyi reklámköltséget. Ügyes és még mindig működik – sokadjára is. Mi kell ehhez vagy épp mi nem? Költői a kérdés, ne válaszolj.

Olyan nővé váltam, mint akit egykor kritizáltunk

A Szex és New York sorozatot egykor még volt lelki világom nézni. Nos anno ez a mondat elhangozott benne. Nem gondoltam, hogy pont a digitális piactér kapcsán lehet analógiában alkalmazni ezt. Hisz magam is használok olyan csatornákat, szolgáltatókat, akik kiváltják ezt a mondatot belőlem.

Egy baráti beszélgetésben kérdeztem vissza a beszélgető partneremnek:

• Nem olyan ez mintha a saját hányásunkat kellene visszanyelni?
• De igen, és még ráadásul mosolyogva – kaptam meg a fanyar választ.

Túl hosszú

Nem egyszer megkapom, hogy túl hosszú egy-egy írásom, vagy túl hosszú maga a cím, túl erős képi világgal dolgozom, túlontúl nehéz megérteni. Nem érdekel. Akinek értenie kell, akinek erre van szüksége, az rászánja az időt és értékeli és helyén kezeli.

Azért, mert nem trendi vagy mások szerint nehezebben eladható ezért, őszintén mondom, nem érdekel. Akinek kell, pont azért fog kelleni, mert ilyen. Eredeti. Bátran kóstolgassuk ezt a szokatlan kifejezést.

Üdítő kivétel

Nem akarok kirekesztő lenni, sőt továbbra is nyitott vagyok a teljesítményre kortól és szakmától függetlenül, csak elég sok rossz tapasztalatom volt az elmúlt egy évben.

A napokban volt egy nagyon értékes megbeszélésem egy negyvenes úriemberrel. Megbeszélés – tudod, amiben egyik kíváncsi a másikra és nem leuralni akarja és megsemmisíteni, kihasználni, hanem építő jelleggel segíteni és közösen vizsgálni az együttműködés lehetőségeit.

Elköszönés helyett

Ellenben továbbra is hiszek a változásban és abban, hogy minden nevén nevezett tendencia ereje és érvényessége, hatása pedig még inkább csökken, ha nevén van nevezve. Vagy, ahogy Martin Luther King egykor megfogalmazta:

„Aki elfogadja a rosszat és nem tesz ellene semmit, az ugyanúgy részt vesz benne, mint az, aki segít elkövetni.”

Értékekben gazdag, igazságos kereskedést, valós, felelősséget vállaló, eredményorientált szereplős piacteret kívánok magunknak. Mert vállalkozni jó.

Innen folytatjuk.