Bukásaim és felemelkedéseim

Olvasási idő kb. 8 perc

Csókolom, sziasztok.

Az elmúlt pár évet fogjuk áttekinteni egy izgalmas szempontból. Hányszor nyekkent meg a karrierem, hol hibáztam és mit tanultam ezekből? Érdekes, hogy ennyi év távlatából már van, amire nem is emlékszem pontosan, hogyan történt, hogy keveredtem egy-egy élethelyzetbe, pusztán az utóhatása maradt csak meg.

Stúdióról stúdióra

Az első stúdióban nem sokáig maradtam. Megtartottam ott pár órát, de a stúdióvezető – félve oktató és oktató között kialakuló feszültségektől – kevésbé támogatott, mint a rég ott lévő oktatóját. A mellőzöttséget sosem szerettem, így hamar odébbálltam. A második stúdióban hamar felfedezték a potenciált a közös munkában és abban, hogy férfi oktatójuk lett. Alig pár hét alatt tartósan magas vendégszámokat hoztam. Utólag azt mondom, hogy itt kezdődött az 1. számú bukás felé vezető út. Túlontúl magabiztos lettem.

Allűrök és nem létező konkurencia

Két terme volt az azóta megszűnt stúdiónak és 30 perces csúszással indultak az órák a termekben. Eredetileg a kisebbik teremben lettem volna, de tisztán látszott, hogy nem fogunk elférni ott. Ezért úgy döntött a recepciós, hogy a nagyobb teremben lévőket megkéri, menjenek át a kissebbe. Előttem van a vendégek és az oktató tekintete…

Amiatt hoztam fel ezt a történetet, mert sosem értettem, miért van cicaharc az oktatók között. Még ha ugyanazt tanítja is valaki, más habitussal, más szakmaisággal, más hangulatban teszi. Nincs olyan, hogy konkurencia. A digitális eladótérben is látom ezt a marketinges törekvések kapcsán. Itt meg főleg nem értem, miért kell markolni a nagy semmit, falak nélkül az egész világ ott van a vevő oldalon…

Az én eladásösztönzőim sosem voltak lágyak. Tetterő, ambíció és ellentmondás-nemtűrés. De ezen itt sem vagyok hajlandó változtatni. Van egy klasszikusom, amiről egy rövid időre magam is sajnos megfeledkeztem: Középszerű döntések, középszerű eredményhez visznek minket. Nagyszerű döntések, nagyszerű eredményhez.

Nem akarunk megsérteni

Tehát siker, siker hátán volt. Egyre több stúdió akarta, hogy nála dolgozzam, egyre vonzóbb ajánlatokat kaptam. Egy idő múlva nem csupán a vendégszám után kaptam a gázsim, hanem alapdíjam, kiszállási díjam is volt. Ilyen mondatok trenírozták egyre magasabbra az önérzetem: „nem akarunk megsérteni, de fel tudunk ajánlani … Ft-ot alapdíjnak”.

Prekoncepciókat túlrajzolva

Aztán jött a jóga. Két oktatóképzést szimultán végeztem a hatékonyság jegyében. Első perctől fúziós órákat tartottam és legjobb – akkori – belátásom alapján. A jóga „belekavarása” – akkor még – rossz ötlet volt. Nem éreztem az arányokat, a tartósnak hitt sikereim demagóggá tettek, és azt hittem, bármit megtehetek. Tévedtem. Amikor már órát is vettek el tőlem – mert annyira kevesen kerestek – egyértelművé vált a tendencia, hogy valamit nagyon elrontottam.

Csak azt kivenni egy módszerből, ami valóban kell

Szakmai szempontból, mint fizikai testgyakorlatot kikezdhetetlen pontossággal és készséggel tudom átadni, de ebben ki is merítem ezt a tárházat. A jógát funkcionálisan, fizikai szinten alkalmazom és olyan mértékben, amiben még hitelesnek érzem magam. A habitusom, a technikával szembeni prekoncepciók súlya miatt nem is tudtam sosem beállni az elcsendesült jógaoktató típusába. De nem is baj, mert nem az én utam. Az én feladatom a módszerek közötti, vagy még inkább feletti gondolat gyakorlatba való átültetése volt mindig is.

Eredeti versus elvárt minimum

Amikor a jógaoktató képzésem volt, az egyik csoporttársamat megszólta az oktatónk, hogy nem lehet úgy órát tartani, ahogy ő teszi. A kollega már ezer éve órákat tartott, egyedi humora, könnyed kommunikációs stílusa miatt mai napig keresett a fitness palettán. Sajátos interpretációja – a képzés vezetője szerint – összeegyeztethetetlen volt az elvárt képpel. Szerintem meg önazonos volt. Akinek erre van szüksége őt találja meg, akinek valami másra, akkor…  Eredetisége miatt őt a mai napig hitelesebbnek látom, mint sokakat ezen a pályán…

A fájdalom, mint lehetőség

Aztán jött a segítség egy sérülés formájában, ami miatt nem tudtam támaszkodni jó darabig a tenyeremen. Ekkor egy másik régi szerelem felé fordultam: a kéztámaszokban szegény pilates felé. Jött az oktatóképzés, és az érzelmi áttörés. Jöttek jobbnál jobb ötletek, kapcsolatok, lehetőségek, ….

A pilates nekem, mint oktatónak jót tett. De addigra egyre több stúdió fáradt el az árérzékenység által ellehetetlenült működésbe. Újabb és újabb stúdiót kellett keressek. Volt, ahonnan a korábban említett cicaharc mart el, volt, ahonnan magam mentem, volt, ahol csak egy rövid messenger üzenetben megköszönték a hozzáadott értékem, megkérve, hogy azért az adott napi órát még tartsam meg…

Az utolsó stúdió

Mikor vág bele az ember egy saját stúdió megalapításába? Amikor betelik a pohár és/vagy azt mondja, ettől ő okosabban is tudná csinálni. Nekem akkor telt be a pohár, amikor a stúdió aznapi utolsó óráját tartva, az órám utolsó percei előtt a recepciós már télikabátban, csizmában látványosan bevonult a terembe és megkérdezte, hogy végig tartom-e az órám, mert szívesen elérne egy korábbi villamost. Ill. akkor megy el az ember kedve ettől a fajta függőségtől, amikor nem kevés vendégtől megkapja, hogy bérletváltáskor a másik oktató van promózva és én meg folyamatában sározva. Ekkor 2014-et írunk, és úgy döntöttem stúdiófüggetlen leszek.

2015-ben találom ki azt, ami a fizikális térben a sikerem hozta: a maximum 4 fős órákat. Ennek abszolút sikerén felbuzdulva 2016-ban a nagycsoportos órákat is abbahagyom, és egyre nagyobb termeket bérlek. Az akkori szolgáltatóház gyors felszámolásakor még nagyobbat álmodom és megcsinálom az álomstúdióm Debrecen egyik legdrágább ingatlanjában 2018-ban. A nyitás előtti pár hétben nem kevés pénzt költök, hogy az utolsó kiegészítő is harmonikus egységben legyen az egésszel. Ilyen részletgazdasággal csak a mostani honlap kapcsán gondolkodtam. A sikerszéria tovább folytatódik, de a stúdió fenntartási költségei elrepülnek, és ezt újabb és újabb áremelések, és rengeteg munka tudják csak irányban tartani. Szerencsére vagy önigazolandó a megbízható minőséget követi a fizetési hajlandóság. Megcsinálom azt, amiről sok oktató csak álmodik: egy szál oktatóként üzemeltetek stúdiót heti átlag 28 órával.

Zuhanórepülés

Majd jön a március, a kialakult helyzet és meghozom az utolsó döntést, mielőtt más hozná meg helyettem. Ezekről az eseményekről épp eleget írtam már a többi személyes kategóriába sorolt anyagnál.

Utólag elfogadom azt a képet, amit egy barátom mondott: „a bezárás napjáig szárnyaltál, aztán fejjel a földbe állt a vállalkozásod”. A helyzet megmutatta, hogy mennyire érzékeny és védtelen egy vállalkozás, még ha a számok mást is mutatnak. Bukás is meg, nem is. De már tudok úgy tekinteni erre, mint egy lehetőségre, ami által az online eladótérben tudom próbára tenni magam és a módszerem. Valamint erősítem a jég hátán is megélő vállalkozó archetípusát minden gesztusommal.

Innen folytatjuk.