Fizikális stúdió

A debreceni Z–Stúdió újranyitása még egy ideig várat magára.
Amint körvonalazódik a helyszín és időpont, jelzéssel leszek!

Z-Stúdió

Korábban a Zákány Fitness-t magával a térrel, a falakkal határolt stúdióval azonosítottam. A kényszerű bezárás vezetett el ahhoz a felismeréshez – amelyet valójában belül már régen tudtam –, hogy a Zákány Fitness sokkal inkább egy elv, egy módszer, mely az internet segítségével tömegekhez juthat el. A négy fal közötti Stúdió üzemeltetése közben nem volt lehetőségem arra, hogy kidolgozzam a Z–módszer online „terjesztésének” módját. A kényszerű karantén megadta ezt a lehetőséget: újat hozott és jókor.

Mindenképp szeretettel gondolok a térbeli stúdióim bármelyikére. A Z–Online nem pótolja azokat; egyszerűen másabban működik, más lehetőségeket ad. A mögöttem álló néhány hónap tapasztalatával azonban kijelenthetem, hogy az online órák szakmailag jobbak, mert koncentráltabbak, az előre felépített vázuktól nem visznek el az óra közbeni ingerek, melyet a fizikai térben a vendégek adtak. Pont ezért – a személyes interakció hiánya miatt – azonban másabb, mert nem tudok javítani. Ellenben a javítás tud belső munka is lenni.

THM

Tréner úr
Házhoz Megy

A térbeli stúdió újranyitásáig is van lehetőség a személyes, szakmai találkozásra. Debreceniként ugyanis kérheted, hogy házhoz menjek órát tartani. Ez lehet egy fős magánóra, akár otthonodban, akár irodádban. De egykori összeszokott csoportok is kérhetik, hogy órát tartsak nekik.

Kérdésed lenne?

Írj nekem, ha olyan kérdésed lenne, amire itt nem találtál választ!